Az európai uniós forrásból megvalósuló kiemelt kormányzati projektekre is igazak a nemzetközi szakirodalom megállapításai, azonban számos egyedi probléma és kockázat is jelentkezik a tervezés és a megvalósítás szakaszában. A közigazgatás-közszolgálat feladatainak nagyon eltérő nemzetközi gyakorlata is azt mutatja, hogy a kormányzat berkein belül indított projektek különleges megközelítést igényelnek, e témakör kapcsán megjelenő problémák és kockázatok pedig általános jelenségként megfigyelhetők. A hazai problémák megértését és a jó megoldások megtalálását kívánja elősegíteni a Műhely beszélgetés. Köszönet dr. Kópiás Bence elnökhelyettesnek (KIFÜ), akit a 2015-ös 18. PROJEKTMENEDZSMENT FÓRUM résztvevői a legjobb előadónak választottak, hogy hazai- és nemzetközi tapasztalatokra építve vállalta a téma végiggondolását, feldolgozását és mediátorként a Műhely munka támogatását.
A 2017. február 9-i 32. PM Műhely (időpont : 16:00-18.00, helyszín : Bp. XI. Magyar Tudósok krt 2. BME I.ép. B.110 terem) a kormányzati projektek sikerét befolyásoló jogi-politikai környezetet, közbeszerzési kötöttségeket, szervezeti felépítést, finanszírozási-, döntési-, együttműködési lehetőségeket és a szükséges kompetenciákat vizsgálja nemzetközi- és hazai tapasztalatok alapján azzal a céllal, hogy a Műhely beszélgetés hozzájáruljon a kölcsönös megértéshez és a szakmai közvélemény eredményességet elősegítő befolyásolásához. A témát a Műhely résztvevői választották ki és a bevezető blog megírására illetve bevezető előadás megtartására Kópiás Bencét kérték fel.

Olvasói sarok
[ 2011-09-23 ] PROJEKTEK KOMMUNIKÁCIÓS TERÜLETEI ÉS KRITIKUS KÉRDÉSEI - rg01
"[q=Ákos:]PM-ként mindig igyekszem elérni, hogy a szaké..."
[ 2010-05-21 ] Stratégia és projektmenedzsment - Balogh Kálmán
"== Innováció – vállalati stratégia – projektkultúra ==..."
További témák »
.