hozzászólások

Influenza és a védőoltás

A teljes cikk ezen a linken található: Influenza és a védőoltás
Az influenza egy fertőző légúti betegség, melyet az influenza vírus okoz. Okozhat enyhe, vagy súlyos betegséget, de akár halálhoz is vezethet. Mindent, amit erről a betegségről és a védőoltásáról tudni érdemes.

2009. május 13. 13:35:59

AZ EMBERISÉG JOGGAL FÉL AZ ISMERETLEN JÁRVÁNYOKTÓL. A népesség töretlennek nem mondható növekedését az okozta, hogy amióta világ a világ, az időről időre felbukkanó szörnyű járványok tizedelték meg az emberiséget. Európába a járványok Ázsia felől érkeztek leginkább és addig, amíg a higiénia és az orvoslási körülmények, a tudás, a felismerés nem juttak egy bizonyos szintre az emberiség tehetetlennek látszott.
A baktériumok, vírusok, amőbák, spirochéták stb felismerése út távlatokat nyitott, a védekezésben és a gyógyításban egyaránt.

A HIV-vírus, amely az AIDS betűszóval jellemzett betegség okozója, talán a majomhússal juthatott el az emberi változatig.
A Nílusi láz, valamint a legyőzöttnek hitt malária, szúnyogcsípéssel rovarok útján terjed, a pestis a patkányokkal hajókon és egyéb szállítási útvonalakon jutott el távoli vidékekre.. a sor végtelen!
Miután a "sertésinfluenzával", amit új influenzaként említenek vagy mexikóinak illetve a kontinensről elnevezve, amerikainak, pandémiás hatásai nem kizárhatók, védekezni kell ellene, mert a vírus nagyon hasonlít a spanyol nátha vírusára, amely több áldozatot szedett, mint az akkor befejeződött első világháború!


Kezdjük a tévhitekkel és azok feloldásával.
Nem a sertést kell beoltani : a madárban meglévő vírus-mutáció pl ürülékkel (elrepül az ól vagy a kifutó felett) bekerül a sertésbe (a sertés valamiért vírus fertőzött...Ez a vírus természetesen nem mindenben azonos a madárban hordozott vírussal, de fogékonnyá teszi mondjuk a sertést.
Az Únió sem gyógyszerezni sem oltani nem engedi, mert fél, hogy a gyógyeljárásra rezisztencia fejlődik ki, ezért emberen sem lesz már hatásos a törzs ellen) - A sertés gazdája influenzás, nosza, a vírus újabb genetikai információt kap..

És így a madárban kifejlődött mutáció emlősön át EMBERI SEJTEKHEZ KAPCSOLÓDÓ tulajdonságokat (H és N "antennákat" kap) amivel EMBERI SEJTHEZ TUD KAPCSOLÓDNI és mivel ez mutáció, az az ember, aki találkozik vele nem védett, mert az előző járványok ellenanyagait a vírus ki tudja játszani..
Van egy magyar vonatkozású cég (talán ciprusi bejegyzésű ), ugyanaz, amely milliárdokat kapott madárinfluenza elleni oltásra..a "VAD" vírust megkapta, hogy az oltóanyagot és a tesztanyagot állítson elő, főleg Magyarország számára, amely ahhoz szükséges, hogy a vizsgált személy betegségéről egyértelműen megállapítsák az influenza meelyik fajtájáról van szó. EZ A CÉG TUDTOMMAL NEM TŐZSDEI CÉG.

Miután mindenki erősen tart az új betegségtől felvetődött, mely cégek képesek gyógyszert vagy ellenszert gyártani.
Szerencsére a betegek számára két ismert gyógyszer áll a rendelkezésre, mindkettő hatásosnak bizonyult az eddigek során, a halálos áldozatok első sorban Mexikóban, de más országokban nem valószínű, hogy a kezelt esetekből kerültek volna ki.

Bármilyen szakirányú üzem kül- vagy belföldön, ha megkapja a "vadvírust", indulhat az ellenanyag, vakcina, védetté tévő oltóanyag gyártása. A szérum a kész ellenanyag, amit a szervezet még nem volt maga képes kitermelni, mert a vírussal nem találkozott - az oltóanyag butított, legyengített vírus, amely felmutatja a receptorokhoz kötődő vírus-burok stb fehérje tulajdonságait, provokálja a szervezetet, hogy idegen anyagként ismerje fel.. és ellenanyagot termeljen az egészséges szervezet, ugyanakkor a vírus szaporodáshoz, osztódáshoz szükséges anyagát a butított vírus nem tartalmazza..

Az EU azért tiltja az oltást, mert meghamisítja a járványügyi adatokat. A járványügy nem a vírust keresi, hanem azokat az állatokat, amelyekben MÁR VAN ELLENANYAG, vagyis találkoztak a vírussal! Hasonló a helyzet az emberekkel, akiket lehet oltani és figyelni, hogy az oltott populáció mennyire védett, mennyire enyhe lefolyású a betegség, mennyivel kevesebb a halott.
Ha valaki berendez egy vakcina labort, semmi különbség, hogy embernek vagy állatnak gyárt-e? - a kérdés a tevékenységi kör engedélyezése.
A tévhitek tévhite, hogy mi is van a sertéssel? A sertés önmagában nem fertőz, a hús pláne nem, 40-70 fokon a burokkal rendelkező, és talán a kristályosból élő állapotba váltott vírus egyéb fajtái elpusztulnak. A LÁZ=37-41 C FOK.. a szervezet védekezése! A VIRULENS ÁLLAPOTÚ VÍRUS NEM BÍRJA KI.

A BETOKOZODÓDOTT, KRISTÁLYOSODOTT VÍRUS BÁRMILYEN SZÉLSŐSÉGES VISZONYOKAT ÉVSZÁZADOKON ÁT TÚLÉL, mert nem él! Paradoxonként hat, de a vírus az élőszervezet és az anyag, a molekula határán van, néha nehezen dönthető el róla micsoda egyáltalán, ezért maradt le a víruskutatás a sejtformációjú baktériumok kutatásától, hiszen ilyet nem kerestek..
A sertés fehérjéi szövetei - határok közt - annyira hasonlóak az emberéhez, hogy sertésbőr-preparátum bőrpótlással megmentették a nagy felületen megégett embereket!
Most eljutunk a témánk lényegéhez! Szerencsétlen körülmények közt vizes élőhelyek között költöző madarak találkoznak vad vagy házi emlősökkel (sertés, cibetmacska>>>SARS Kinából!) és a gyengébb egyedek betegek lesznek, vagy a madár dögöt elfogyasztják a ragadozók..(vírushordozókká válnak) ez a mutációk genetikai változásának egyik forrása, a spontán mutációk mellett..a genetikai anyagok találkozása, két vírus kicseréli egymásközt az információt, hogyan lehet a másik vírusváltozat gazdasejtjéhez kapcsolódni..

EMBERI MUTÁCIÓK - nem mindegy pl. milyen mondjuk a vércsoportod?

NEMCSAK AZ IMMUNITÁST SZERZŐ SZERVEZET lehet olyan, amely nem betegszik meg, vagy éppen gyenge lefolyású a betegség..

Hajlamosító tényezők vannak, alapbetegség, genetikai állomány eltérései, (kékszeműek megkapják, barna szeműek nem vagy fordítva), életmód, klíma.

A kérdés el tud-e szaporodni, talál-e elegendő sejtet, amit megtámadhat, vagy a szervezet idegen anyagként védekezik-e eléggé?
Mennyi vírus marad életben a szervezetben?
Milyen gyorsan szaporodik és milyen gyorsan szaporodnak pl. a falósejtjeink?
A vírus toxikus hatásával a gazdasejtet és a gazdaszervezetet elpusztíthatja, vagy simán a lázat nem bírja el a szív stb stb..

NEMCSAK AZ UTASOK LEHETNEK VÍRUSHORDOZÓK.. ismert, hogy a költöző madarak, mocsarakból stb hozzák, vagy a "kész" vírust, vagy a saját vírusukat, emlősök persze hordozhatják a veszélyes változatot, amely az emberi génállománnyal már találkozott...
Az őslakosság és főemlősök is tömegesen pusztultak el a gyarmatosítók által behurcolt "ártalmatlan betegségektől"..

A víruskutatás évszázados lemaradásban volt, hiszen korábban csak sejtszerű képződményeket fedeztek fel, mint kórokozót, ezek a baktériumok és egysejtűek.. a vírus határeset az "élő" és az "élettelen" között, ilyen állapota is van: virulens, olyan is: kristályos.. Az elektronmikroszkóp is része volt az áttörésnek, mivel egyre parányibb dolgokat láttunk meg illetve az újabb és újabb eljárosokkal nem csak a halottakból nyert az orvostudomány információt, de megtudja figyelni az élőszervezet működését akár a legapróbb részletekig.

A KUTATÁS-FEJLESZTÉS LEGDRÁGÁBB TERÜLETEIRŐL VAN SZÓ, DE HISZEN AZ EMBERÉLET, AMELY MEGISMÉTELHETELEN - NEM ÉRI-E MEG?!

Az is világos, hogy az állatvilág betegségeit is kezelni kell, hiszen a táplálékunk lényeges része állati eredetű, de a zoonózisok - az emberre átterjedő állatbetegségek fokozott veszélyt jelentenek, ebben a zárt tartás is szerepet játszik, hiszen az egész állomány megertőződhet a behurcolt kórtól.
Ezért is érdeklődnek a tőzsdei befektetők olyan élénken az állatgyógyászati főprofilú cég iránt, amelynek a szerző, noha nem orvos vagy állatorvos, a tisztségviselője.
Az antropozoonózisok, amivel visszafertőzzük leginkább házi állatainkat, velünk élő házi kedvenceinket - SZINTÉN ELMOSSÁK A HATÁROKAT.

A kutatás költségeiről beszéltünk az előbb! Egy molekula megtalálása és kifejlesztése gyógyszerré horribilis kölségekkel jár!
A megelőzés lényegesen olcsóbb hatékonyabb, a cég részére gyorsabb megtérülést, profitábilis működést jelent.Tehát kisebb cég is vállalkozhat, fogalkozhat ezzel a területtel, miközben a gyógyszegyárak - éppen a költségek miatt koncentrálódnak, felvásárolnak, fúzionálnak.
A gyógyszerpiac, ezen belül az állatgyógyászai piac biztos piac, e szektor papirjai biztonsági papiroknak bizonyulnak a tőzdei válságokban ingadozásban.
Az állatgyógyászat, a takarmánygyártás ezen belül arra is reagál, hogy válságban is enni kell, a rántott bordáról és csirkepaprikásról senki nem mondana le - a kevés kivétel a talajerőpótlás miatt némileg rászorul az állattartókra!


AZ ÚJ BETEGSÉGEK VAGY MUTÁCIÓK VAGY OLYAN HELYEN ÉLŐ KÓROKOZÓK, ahol ember, illetve a globalizált világ előtt "fehérember" nem járt!

Ezért (is) kezelnek mindent sterilen, ami az űrtechnikával kapcsolatos, hogy ne vigyük ki, DE NE IS HOZZUK BE, azt ami ellen lehetetlen védekezni!
Mi lesz, ha ez a gát egyszer átszakad, hiszen az élet valahogy a Föld bolygón keletkezett ebben a formájában - mai tudásunk szerint!

DE KI MONDJA MEG, HONNAN ERED? Milyen körülmények közt jutottak el az építőkövei a Földre - az égitestek keletkezése során, az űrből (ahogy nevezni szeretjük) és mi befolyásolja a napsugárzáson és egyéb közismert hatásokon túl az ÉLET FENNMARADÁSÁT?
ELMÚLIK, AHOGYAN EGYSZER KELETKEZETT? De lehetőleg ne a mi életünkben következzék ez be!


ÉS NE FELEJTSD EL KÖLCSÖNKAPTUK A FÖLDET az előttünk jártaktól és az utánunk jövőktől, gyerekeinktől, unokáinktól!

rapista

Olvasói sarok
[ 2010-02-19 ] Az egészségmustráról - Dr Ozsváth Mária
"A szemtréning (kézikönyv-ből) Dr. Ozsváth Mária (sz..."
[ 2009-08-02 ] A vastagbél-diverticulosis - ursula
"Szeretnénk látni róla felvételt és mikor készült...."
[ 2009-05-13 ] Influenza és a védőoltás - rapista
" '''''AZ EMBERISÉG JOGGAL FÉL AZ ISMERETLEN JÁRVÁNYOKT..."
[ 2009-02-20 ] A hüvelygomba fertőzés - RDora
"Candid okozta fertôzések kezelésérôl az alábbi oldalon..."
[ 2008-09-14 ] Itt az ősz! - Don Calo
"MMR, Lendva, 2008.09.14. 11.35 ó. [smiley=217/] MM..."
További témák »
.