Lancet Oncology: a szolárium olyan, mint az arzén vagy a mustárgáz

írta: Dr. Mikó József dátum: 2009. szeptember 20. 07:21:59
Címkék: szolárium

A nyár elmúltával is sokan szeretnének csábítóan barnák maradni, ezért a szolárium áldásos hatását veszik igénybe. De valóban áldásos ez a hatás? A Lancet Oncology című orvosi folyóirat a szolárium hatását úgy jellemezte, hogy az legalább olyan halálos, mint az arzén vagy a mustárgáz. A szoláriumokban használt fény zöme ultraibolya (UV) sugárzást bocsát ki, ami pedig bőrrákot és a szem rosszindulatú daganatát okozza.

A Lancet Oncology című orvosi folyóirat egy új elemzése 20 tanulmány megállapításait összegezte és állapította meg, hogy a harminc év alatti szoláriumozók körében 75 %-kal ugrott meg a bőrrák kialakulásának kockázata. A szolárium hatását úgy jellemezték, hogy az legalább olyan halálos, mint az arzén vagy a mustárgáz.

Évekkel ezelőtt a tudósok még a "feltételezhetően rákkeltő" státuszt osztották ki a szoláriumra, és az ultraibolya (UV) sugárzásra; az utóbbiból pedig csak a természetes sugárzás egy bizonyos fajtáját tartották életveszélyesnek. Az új besorolás szerint azonban a mesterséges napágy és az összes UV sugárforrás kétséget kizáróan rákkeltő, akárcsak a dohányzás, a szilikózis vagy a hepatitis-B vírusfertőzés. A szoláriumokban használt fény zöme UV sugárzást bocsát ki, az pedig bőrrákot és a szem rosszindulatú daganatát okozza.

A figyelem felkeltő tanulmány alapján, azt remélik a szakemberek, hogy megváltozik ez a széles körben elterjedt gyakorlat, és a tinédzserek nem fogják azt képzelni, hogy a szolárium használata nélkül nem lehetnek barnák, divatosak és kellően vonzóak.

A harminc éven aluliak körében az utóbbi években jelentősen megnőtt a szoláriumozók száma, és az orvosok ezzel párhuzamosan a fiatal embereknél kialakult bőrrákos esetek számának emelkedését tapasztalták. A húszas éveikben járó nőknél pillanatnyilag a melanóma malignum (a legrosszindulatúbb bőrrák) a leggyakoribb rákos elváltozás, holott ez a daganatos betegség korábban elsősorban a 75 éven felüliek között szedte áldozatait.

Már a régebbi tanulmányokban is szerepelt, hogy a szoláriumozó fiatalok körében nyolcszorosára emelkedik a melanóma kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik sohasem feküdtek napágyon.

hirdetés
A szoláriumok készítőit és működtetőit tömörítő kereskedelmi szövetség álláspontja azonban az, hogy nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a megfontolt, a szabályokat betartó szoláriumozás és a bőrrák kialakulása között. Felmérésük szerint a szoláriumozók többsége évente kevesebb mint húszszor fekszik a napágyra.


Az Amerikai Ráktársaság hangsúlyozta, hogy az UV sugárzás - forrására való tekintet nélkül - mindenképpen egészségtelen 30 év alatt és a felett is, és azt ajánlotta, hogy a barnaságra vágyók inkább önbarnító krémeket használjanak a szolárium helyett.
Forrás: MTI


hozzászólások
Olvasói sarok
[ 2010-02-19 ] Az egészségmustráról - Dr Ozsváth Mária
"A szemtréning (kézikönyv-ből) Dr. Ozsváth Mária (sz..."
[ 2009-08-02 ] A vastagbél-diverticulosis - ursula
"Szeretnénk látni róla felvételt és mikor készült...."
[ 2009-05-13 ] Influenza és a védőoltás - rapista
" '''''AZ EMBERISÉG JOGGAL FÉL AZ ISMERETLEN JÁRVÁNYOKT..."
[ 2009-02-20 ] A hüvelygomba fertőzés - RDora
"Candid okozta fertôzések kezelésérôl az alábbi oldalon..."
[ 2008-09-14 ] Itt az ősz! - Don Calo
"MMR, Lendva, 2008.09.14. 11.35 ó. [smiley=217/] MM..."
További témák »
.