Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója tehetett bármit azon a napon, amikor a mi földünkön koptatta a cipőjét, vélhetően egyetlen jelenetet fog megőrizni 2008. május 19-éről a kollektív emlékezet. Azt, amikor egy ifjú felszólította egy kisebb összeg visszafizetésére, majd jól megdobálta tojással. Pedig történt azon a napon más is, így például elindult útjára a TITAN nevű program.

„Egymás ismerete és a párbeszéd fontos, de akciók és konkrét kötelezettségek kell, hogy ezeket kísérjék” – mondta a héten Brüsszelben dr. Abduljalil Sajid imám, aki az Egyesült Királyságban működő szervezet, a Vallásos és Faji Harmónia Muszlim Tanácsának az elnöke. A Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve 2008 rendezvénysorozat keretében a különböző hitű európaiak aktív polgárságának fontosságáról vitatkozott keresztény, muzulmán, zsidó.

A bonchidai Bánffy-kastély felújítói is megkapják az „Európai Unió Kulturális Örökség/Europa Nostra” díjat. E megtisztelő minősítést még öt munka érdemelte ki az idei benevezettek közül, kettőt Hollandiában, egyet-egyet Csehországban, Görögországban és Spanyolországban végeztek el. Emlékéremmel ismerik majd el a magyar pályázatot, Alföldy Gábor tájépítész és kerttörténész művét, amely a kutatási kategóriában indult, és amely az Erdődy-kastély parkjának (Doba-Somlóvár) helyreállítására ad javaslatot. A díjakat az Egyesült Királyságban, június 12-én, a Durham katedrálisban vehetik át a díjazottak.

A hosszas gondozás uniós távlatairól adott ki tanulmányt az Európai Bizottság. Azt vizsgálták, hogy milyen ütemben várható az uniós lakosság elöregedése, és azt is, hogy vajon miként fog növekedni a tartósan felügyeletre szorulók száma. Közvélemény-kutatási eredményeket is olvashatni a tanulmányban: ha valamely okból hosszasan gondozásra szorulnának, az uniós polgárok legszívesebben otthon maradnának, és azt szeretnék, hogy rokonaik vigyázzák őket.

Olvasói sarok
[ 2008-06-01 ] A webre menekülnek a cigihirdetők - benoe
"Kétségtelen, hogy a "pákosztos" a "kikapós" férj is a ..."
[ 2008-03-26 ] Nyolc uniós ország is veri az USA-t szélessávban - benoe
"Kedves Sándor! Ezúton javaslom, hogy a címek formázás..."
[ 2008-03-03 ] Az olajfüggőség a hidrogénnel drasztikusan csökkenthető - kecsop
"Gratulálok a Szerzőnek! A Rádió Cafe a cikk 50 száz..."
[ 2008-01-24 ] Szürkülő állomány – a tudomány nem izgat minket - sahib
"Én úgy tudom a natgeo weblapján jelennek meg magyar vo..."
[ 2008-01-20 ] Hadat üzent a gyógyszercégeknek a versenyügyi biztos - fodeka
"Na Brüsszelben is teremnek hülyék! Azért ez bíztató!..."
További témák »
.