További lebukások várhatók Zuschlag-ügyben

írta: Mester Sándor dátum: 2007. szeptember 30. 17:00:00

November 17-e a határideje a Zuschlag-ügyben folyó nyomozásnak: akár elegendő is lehet az idő ahhoz, hogy ne csak a főkolomposok, hanem a kiszolgálók is horogra akadjanak. A pályázatkiírás, a beérkező pályaművek értékelése, a megvalósítás lépésenkénti ellenőrzése, a teljesítés elismerése és a kifizetés, végül a szakszerű lezárás hosszú és szabályozott folyamatban kapcsolódnak egybe. E processzus valamely érdek szerinti befolyásolása számos érintett összehangolt működése nélkül elképzelhetetlen.

Orbán-kontra az uniós pályázatkampányra

írta: Mester Sándor dátum: 2007. szeptember 23. 17:30:00

Orbán Viktor hallatta hangját az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) megvalósításáról. Visszafogottan és szakszerűen így vezethető fel a Fidesz elnökének médiaszerte idézett nyilatkozatának egyik hangsúlyos eleme (az interjú szövegét az InfoRádió honlapja szeptember 19-én tette közzé). „Ma a Magyarországra érkező pénzek nagy részét ellopják” – mondta Exterde Tibor kérdésére, majd hosszasan ki is fejtette, mire gondol.

Ezermilliárd a társadalom megújulására

írta: Mester Sándor dátum: 2007. szeptember 16. 18:44:40

Nyilvánvaló kontraszt bontakozott ki, ahogyan haladtunk előre a programban. A Brit Kereskedelmi Kamara múlt csütörtök esti rendezvénye, amely az élethosszig tartó tanulás oktatási és üzleti vetületeit volt hivatott felvillantani, a mi Társadalmi Megújulás Operatív Programunk (TÁMOP-unk) megindulásához csatlakozott, magyar és brit előadóknak adva szót. Az Oktatási Minisztériumból 2003 tavaszán dicstelenül távozott egykori politikus mellett egy angliai iskola igazgatóhelyettese is – Hayle-ből Skype-on kapcsolva – beszélt az egybegyűltekhez.

Architektúrák válsága

írta: Mester Sándor dátum: 2007. szeptember 9. 09:21:25

Sopronba lélekben kellően felkészülten érkeztem, hogy valami nagyon érdekeset fogadjak be. Délután egy óra körül indultam az Újlipótvárosból, s hatot mutatott az autómban az óra, amikor a szálloda mélygarázsában testileg megtörten kikászálódtam a vezetőülésből. Az M1-est választottam Budapest határában, noha tudtam, hogy lezárták a Győr felé vezető oldalon a délelőtti, 28-as kilométerkőnél történt súlyos baleset miatt.

Az idei MENTA (az Informatikai Vállalkozások Szövetségének menedzsertalálkozója) csütörtök délutáni, esti programját átírta az, hogy az ország kritikus infrastruktúrájának egyik útba eső fontos eleme órákra használhatatlanná vált. Amikor beértem az előadóterembe, éppen elkezdődött az információs hadviselésről szóló kerekasztal-beszélgetés, ami – a MENTA-féle összejövetelektől nem elvárható módon – szellemi izgalmakkal szolgált.

Vizsga a tanévnyitón

írta: Mester Sándor dátum: 2007. szeptember 2. 16:52:17

A 2013-ig tervezett 120 milliárd forintos uniós pénzek csaknem feléből több száz iskola újul fel a 2009-es évnyitóra. A 43 éves oktatási és kulturális miniszter, Hiller István először lépett a nyilvánosság elé úgy, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) egyik infrastruktúra-fejlesztő programjának indulását jelentette be. Hiller a tanévnyitón vizsgázott.

A miniszter a sodró lendületűnek a legjobb indulattal sem mondható Nap-keltében szeptember 1-én reggel szólt a részletekről egy 21 perc 24 másodperces interjúban – a műsorvezető Verebes István légzésgyakorlataitól nem nagyon zavartatva.

Olvasói sarok
[ 2008-06-01 ] A webre menekülnek a cigihirdetők - benoe
"Kétségtelen, hogy a "pákosztos" a "kikapós" férj is a ..."
[ 2008-03-26 ] Nyolc uniós ország is veri az USA-t szélessávban - benoe
"Kedves Sándor! Ezúton javaslom, hogy a címek formázás..."
[ 2008-03-03 ] Az olajfüggőség a hidrogénnel drasztikusan csökkenthető - kecsop
"Gratulálok a Szerzőnek! A Rádió Cafe a cikk 50 száz..."
[ 2008-01-24 ] Szürkülő állomány – a tudomány nem izgat minket - sahib
"Én úgy tudom a natgeo weblapján jelennek meg magyar vo..."
[ 2008-01-20 ] Hadat üzent a gyógyszercégeknek a versenyügyi biztos - fodeka
"Na Brüsszelben is teremnek hülyék! Azért ez bíztató!..."
További témák »
.