Békés konfrontációt javasolt egy imám Brüsszelben

írta: Mester Sándor dátum: 2008. május 18. 17:00:00
Címkék: vallás, Ján Figel', iszlám, zsidó, keresztény, dr. Abduljalil Sajid, Nadine Iarchy

„Egymás ismerete és a párbeszéd fontos, de akciók és konkrét kötelezettségek kell, hogy ezeket kísérjék” – mondta a héten Brüsszelben dr. Abduljalil Sajid imám, aki az Egyesült Királyságban működő szervezet, a Vallásos és Faji Harmónia Muszlim Tanácsának az elnöke. A Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve 2008 rendezvénysorozat keretében a különböző hitű európaiak aktív polgárságának fontosságáról vitatkozott keresztény, muzulmán, zsidó.

Ján Figel’, az Európai Bizottság oktatásért, képzésért, kultúráért és az ifjúságért felelős 48 éves szlovák biztosa szerint az uniós akcióknak és irányelveknek a vallások közötti párbeszéd állandó és konkrét eleme kell, hogy legyen. Úgy véli a biztos, hogy a különböző hitű emberek közötti folyamatos kommunikáció révén elkerülhető a fanatizmus terjedése.

A töretlen lendületű bevándorlás következtében az Európai Unióban gyorsan növekszik a nem keresztény vallásúak aránya. Az unióban a bevándorlók többsége a közösség déli határait övező – muzulmán – országokból, Marokkóból, Algériából, Tunéziából és Törökországból való. (Az Egyesült Királyság muszlimjainak a zöme Dél-Ázsiából származik.)

Uniós közösségünk egyik legfőbb deklarált alapértéke, hogy tiszteletben tartja a vallásos, kulturális és nyelvi különbözőséget, egyúttal törvényekkel tiltja – egyebek között – a vallási vagy hitbéli, illetve a faji vagy etnikai alapon történő megkülönböztetést. Amikor azonban a két repülőgép földig rombolta a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyait, és a harmadik sebet ütött a Pentagon épületén, az egész világon új korszak kezdődött a különféle vallási közösségek együttélésében. Az iszlám terrorizmus elleni könyörtelen küzdelem közepette az iszlám vallásúak társadalmi szintű befogadását célzó erőfeszítések intenzitása erősen változónak mondható.

Átolvasva a brüsszeli beszélgetés (címe: „Új horizont: aktív állampolgárság a vallásos megosztottság áthidalására”) összefoglalóját, olybá tűnik, hogy a dolgok kimondásának radikális megközelítését a bevezetőmben idézett imám képviselte. Kimondta azt, amit az unióban szinte obligát kimondani, vagyis azt, hogy a vallási közösségeknek együtt kell működniük a megkülönböztetés elleni harcban. Ugyanakkor hangsúlyozta: e közösségeknek kötelessége az őszinte és a békés konfrontáció alapelvére épített dialógus. Akinek van füle a hallásra, kiérti e szövegből, hogy Sajid nem híve a problémákat elkenő álvitáknak és a békés képmutatásnak.

Nadine Iarchy, a Zsidó Asszonyok Nemzetközi Tanácsának elnökhelyettese szerint a kultúrák és vallási közösségek közötti dialógust a bizalomra és a tiszteletre kell alapozni. Iarchy úgy véli, hogy rendkívüli fontossággal bír a gyermekek aktív bevonása az efféle akciókba, hiszen az ő sorsuk meg vagyon írva: egy olyan világban fognak ők felnőni és élni, amelyben a multi-kulturalitás és a vallások keveredése tovább fokozódik.

A brüsszeli vitához kapcsolódva kiadott háttéranyag szerint a globális problémák (klímaváltozás, elszegényedés, migráció és terrorizmus) megoldásában is kulcsfontosságú a különböző vallású közösségek együttműködése.


hozzászólások
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.


Olvasói sarok
[ 2008-06-01 ] A webre menekülnek a cigihirdetők - benoe
"Kétségtelen, hogy a "pákosztos" a "kikapós" férj is a ..."
[ 2008-03-26 ] Nyolc uniós ország is veri az USA-t szélessávban - benoe
"Kedves Sándor! Ezúton javaslom, hogy a címek formázás..."
[ 2008-03-03 ] Az olajfüggőség a hidrogénnel drasztikusan csökkenthető - kecsop
"Gratulálok a Szerzőnek! A Rádió Cafe a cikk 50 száz..."
[ 2008-01-24 ] Szürkülő állomány – a tudomány nem izgat minket - sahib
"Én úgy tudom a natgeo weblapján jelennek meg magyar vo..."
[ 2008-01-20 ] Hadat üzent a gyógyszercégeknek a versenyügyi biztos - fodeka
"Na Brüsszelben is teremnek hülyék! Azért ez bíztató!..."
További témák »
.