Címke: munkahely

Itt a nyár, jön a szabadságháború?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. június 23. 06:46:58
Címkék: szabadság, munkahely

A nyár a jól megérdemelt pihenés időszaka – volt. A mostani gazdasági helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy van lehetőség vidám, két-három hetes szabadság igénybevételére, hiszen sok cégnél az alaposan lecsökkentett munkatársi létszám miatt a maradék munkaerőből szinte mindenkire szükség lehet. Éppen ezért egy-egy osztályon belül is adódhatnak feszültségek, hogy ki mikor menjen el szabadságra. Hogyan lehet megnyerni a legjobb időpontokat?

Nem mer szülni, mert félti a munkahelyét?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. május 21. 05:29:59
Címkék: munkahely, terhesség

Egy nemrég napvilágra került kutatás szerint betegállományba is alig-alig mernek elmenni a munkavállalók, mivel félnek attól, hogy mire visszatérnek, más ül a helyükön Nem most kezdődött ugyan, de igen hasonló a helyzet a szülés frontján is – sok anyuka egyre kevesebb időre megy csak el szülési szabadságra, ugyanis mire újra munkába állnak, előfordul, hogy nem marad feladat, vagy legalábbis nem az, mint korábban. Érdemes most szülni?

Hogyan járassuk le cégünket 5 perc alatt?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. április 30. 05:29:59
Címkék: munkahely, image

A legelegánsabb székházban elhelyezkedő cég reputációját is pillanatok alatt tönkreteheti, ha az érkező partnerek vagy vendégek már a recepcióról hallják egy-egy munkatárs alapos ledorongolását, vagy éppen a recepciós hölgy hisztérikus magántelefonjait. Hiába a finom, elegáns környezet, a mások füle által is hallható belső élet percek alatt teljesen lerombolhatja az adott cégről költséges és nehéz munkával kialakított imaget.

A krízis miatt utcára került dolgozók nagy része rendkívül elkeseredett, nem igazán hisz abban, hogy munkát tud találni. Ugyanakkor ahelyett, hogy a sebeiket nyalogatnák otthon, és csak akkor állnának neki állás után nézni, amikor már lejár a segélyük – mint ahogy sokan teszik, úgy kellene a munkakeresésre tekinteni mint egy főállásra: napi nyolc órát kellene foglalkozni vele.

Mire jó a munkahelyi barátság?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. február 26. 05:29:59
Címkék: munkahely, munkahelyi barátság, kapcsolatok

Napi 8-12 órában összezárva egy helyen – szinte természetes, hogy nagyon sok embernek a munkahelye adja baráti kapcsolatai kisebb-nagyobb részét. Mindez jó hatással lehet a teljesítményre, könnyebb egymás között megbeszélni a problémákat. Szélsőséges esetben még az estéket és a hétvégéket is együtt tölti a csapat, probléma csak akkor van, ha valaki elmegy a cégtől.

Számos cégnél hajtanak végre minőségi cseréket menedzseri szinten is a válság miatt. Emiatt már több közép- és felsővezető vesztette el a munkáját, és várhatóan ez a tendencia folytatódik. Ezeknek a menedzsereknek azonnal el kell kezdeniük az álláskeresést, hiszen az többi ideig tarthat. Ugyanakkor meg kell fontolni, hogy elfogadják-e a kevésbé testhezálló munkát.

Hangulatrontó munkahelyi elvárások

írta: Tóth Irén dátum: 2009. február 3. 05:29:59
Címkék: vállalati kultúra, főnök, munkahely, hangulat

Hiába a csillogó-villogó székház, a számos kényelmi szolgáltatás, a tágas terek, a jó levegő – egy vállalaton belül számos ki nem mondott, de mégis elvárt szabállyal lehet teljesen megmérgezni a munkatársak hangulatát, adott esetben olyan mértékig, hogy érdemi munkavégzés helyett a kollégák többsége az álláskereső oldalakat, vagy kezelőorvosát, gyógyszerészét keresi fel.

Cafeteria, mint bőségszaru – mit válasszunk?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. január 28. 05:29:59
Címkék: cafeteria, munkahely, juttatások

Noha a válság miatt vélhetően idén sokaknak ismeretlen fogalom lesz a bónusz, illetve a bőséges béren kívüli juttatási rendszerből való választási lehetőség, sok nagyvállalatnál még mindig számos ilyen lehetőséggel kényeztetik az ott dolgozókat, ami mindkét félnek optimális: kevesebb (vagy semmi) adót nem kell fizetni egyes elemek után, illetve könnyebben lehet ilyen jellegű juttatásokat igényelni. Választani azonban nem mindig könnyű.

1 2
Olvasói sarok
[ 2009-03-30 ] Van értelme a szombati munkanapnak? - arató márk
"Kedves Irén! Teljesen egyetértek az írásával. Emell..."
[ 2009-02-11 ] Illemkódex konferenciákra - supahstar*
"Konferencián az otthagyott somlói galuskás tálak ellop..."
[ 2009-02-11 ] Mik a jó értekezlet titkai? - supahstar*
"Az enyém 3 órára is, bár az első 10 után már csukva va..."
További témák »
berkalkulator az mforon
.