Nem mer szülni, mert félti a munkahelyét?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. május 21. 05:29:59
Címkék: munkahely, terhesség

Egy nemrég napvilágra került kutatás szerint betegállományba is alig-alig mernek elmenni a munkavállalók, mivel félnek attól, hogy mire visszatérnek, más ül a helyükön Nem most kezdődött ugyan, de igen hasonló a helyzet a szülés frontján is – sok anyuka egyre kevesebb időre megy csak el szülési szabadságra, ugyanis mire újra munkába állnak, előfordul, hogy nem marad feladat, vagy legalábbis nem az, mint korábban. Érdemes most szülni?

Klára sugárzó arcáról hamar eltűnt a boldogság, amikor bejelentette főnökének, hogy gyermeket vár. „Olyan volt, mint egy rémálom. Előtte mindenkinek elmeséltem már a cégnél, de gondoltam vele is közlöm. Sajnos a hír megelőzött, amint beléptem, még meg sem tudtam szólalni, egyből azzal kezdte, hogy nagyon sajnálja, de a felmondási papírjaimat átvehetem a munkaügyön, majd kiment. Pedig a legkevésbé sem akartam visszaélni a helyzettel” – meséli a régi történetet az azóta kétgyermekes anyuka.

A többség segít, de visszatérni nem mindig lehet

A helyzet persze a legtöbb cégnél nem ennyire kemény, de tény, hogy egy jól sikerült, néhány évig tartó otthoni gyerekezés után sokszor nemigen van hová visszatérni. A várandós hónapokat sokan még támogatják is (munkaidő-kedvezménnyel, könnyebb feladatokkal, de mire a babázásból vissza tér valaki, sokszor már ülnek a székén, így kénytelen beérni másfajta munkával, ha egyáltalán akad valami a vállalat falain belül.

http://allas.mfor.hu/oneletrajz.html


„Több év babázás után mentem vissza” – meséli az Állásmustrának Mariann – „ahol az első nap nagy örömmel és szeretettel fogadtak, ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi munkámat már nem tudom folytatni, hiszen rég betöltötték a helyet. A közvetlen főnököm informálisan meg is mondta, hogy jobb, ha nekiállok állást keresni, mert a törvényileg kötelező időn túl egy percig sem fognak foglalkoztatni, és csak alacsonyabb szintű munkát tudnak felajánlani”.

Noha pár cégnél a „pót” emberekkel csak határozott idejű munkaszerződéseket kötnek, sokszor kerülhet a visszatérő kolléganő hasonló helyzetbe. A manager-asszisztensként dolgozó Barbi pont ezért egyelőre elhalasztotta a gyerekvállalást: „Finoman szólva sincsenek tele az álláshirdető oldalak, és pontosan tudom, ha 1-2 év múlva visszajövök, csak kínlódás lenne. Inkább várunk még egy kicsit”.

Tartani a ritmust

Az egyik leghatékonyabb védekezési mód, hogy az otthon töltött hetek illetve hónapok alatt is többé-kevésbé próbálunk kapcsolatban maradni a munkával. Persze nem kell napi szinten dolgozni, de érdemes legalább hetente-kéthetente elolvasni a leveleket, a céges újdonságokat, hogy visszatérve ne legyünk óriási lemaradásban.

Pont a fentiek miatt manapság a szüléssel-terhességgel otthon töltött idő egyre inkább csökken, van aki összesen 5-6 hónapot tölt távol a munkahelyétől. „Vezetőként nem tehettem meg, hogy évekre hazamegyek babázni, hiszen pontosan tudtam, hogy cégen belül tucatnyian pályáznak a helyemre, akik éltek volna a lehetőséggel. Éppen ezért a napi ügyek intézésével a helyettesemet bíztam meg, de folyamatosan követtem a belső ügyeket, időnként bele is folytam a levelezésbe” – emlékszik vissza a babavárás hónapjaira Ilona.

Van, aki kihasználja

hirdetés
Bizonyos határokig – az elmúlt években tapasztalt rossz példák alapján – érthető a vállalatvezetők óvakodása a babavállalástól. Csak az Állásmustra szerkesztő legalább tucatnyi olyan esetről hallottak, amikor az egyébként nem túl megbízható, és munkájukra sem kifejezetten igényes munkavállalók folyamatos gyerekvállalással tartották meg pozíciójukat hosszú évekig. Enikő, egy távközlési cég managere például szülés után visszatért, előléptették, majd ismét bejelentette, hogy terhes. A vezetők éppen ezért olykor egy-egy ilyen bejelentés esetén azonnal jogi osztályt tárcsázzák, de egyik felsővezetőként dolgozó forrásunk szerint nem ilyen rossz a helyzet.


„Értelmesen, emberi hangon mindent meg lehet beszélni. Mi 100%-ig támogatjuk a gyerekvállalást, egyetlen olyan kolléganőnk volt, aki kifejezetten rosszhiszeműen próbált magának előnyt kovácsolni abból, hogy babát vár, folyamatosan ügyvédeket és pereket zúdított a nyakunkba, pedig még szinte vissza sem tért. Személyesen beszéltem meg vele a helyzetet, és elmondtam neki, hogy ha mi is szigorúan ragaszkodunk minden előíráshoz, akkor át tudjuk helyezni olyan munkabeosztásba, ahol nem fogja jól érezni magát. Ekkor kapcsolat, és megszűntek az ügyvéd urak levelei, azóta egyik legjobb munkaerőnk" – számol be egy happy-endre fordult történetről az egyik budai középvállalat igazgatója.

Válságban a munkahelyen - tippek, trükkök!

hozzászólások
berkalkulator az mforon
Olvasói sarok
[ 2009-03-30 ] Van értelme a szombati munkanapnak? - arató márk
"Kedves Irén! Teljesen egyetértek az írásával. Emell..."
[ 2009-02-11 ] Illemkódex konferenciákra - supahstar*
"Konferencián az otthagyott somlói galuskás tálak ellop..."
[ 2009-02-11 ] Mik a jó értekezlet titkai? - supahstar*
"Az enyém 3 órára is, bár az első 10 után már csukva va..."
További témák »
.