Elkeseredettek vagy túl büszkék a válság miatt elküldött dolgozók

írta: mfor.hu szerk dátum: 2009. április 1. 05:51:54
Címkék: munkahely, válság, munka, kiválasztás, leépítés, atipikus foglalkoztatás

A krízis miatt utcára került dolgozók nagy része rendkívül elkeseredett, nem igazán hisz abban, hogy munkát tud találni. Ugyanakkor ahelyett, hogy a sebeiket nyalogatnák otthon, és csak akkor állnának neki állás után nézni, amikor már lejár a segélyük – mint ahogy sokan teszik -, úgy kellene a munkakeresésre tekinteni mint egy főállásra: napi nyolc órát kellene foglalkozni vele.

A válság miatt elküldött dolgozók nagy része rendkívül elkeseredett - az alacsonyabb képzettségű munkások egy része joggal is, hiszen sok helyen nincs számukra helyben elérhető munka, az ingázást meg a többségük nem tudja vállalni. Sokuknak ezért önbizalom-erősítésre lehet szükségük, hiszen az ő helyzetük sem reménytelen. Aki ugyanis úgy tekint a munkakeresésre, mintha az a főállása lenne, és kitartóan végzi ezt a tevékenységet, az előbb-utóbb fog találni valamit. Már csak azért is, mert majdnem minden régióban található nyitott pozíció – mondta az mfor.hu-nak Kiss Judit, a Manpower ügyezető igazgatója.

Rajtuk kívül van egy másik réteg is – elsősorban a középvezetők és a szellemi foglalkoztatottak -, akik nehezen értik meg, hogy a mostani munkaerő-piaci helyzet más, és ezért szükség van kompromisszumokra. Így ők inkább kivárnak, nehezen adják alább, és úgy gondolják, ők többet érnek, minthogy elfogadjanak egy számukra kevésbé elfogadható állást. Pedig érdemes átmeneti megoldásban is gondolkodni, esetleg kevesebb fizetésért munkába állni: a munkaerő-piacon jelen lévő dolgozók ugyanis később sokkal könnyebben juthatnak egy hozzájuk passzoló álláshoz, mint akik több hónapot kihagynak, esetleg végkielégítésükből élnek.

Már százezren kerültek az utcára a válság miatt

Bár jelentek meg hivatalos statisztikák a válság miatt elküldött munkavállalók számáról, ezek korántsem teljesek – vélte az ügyvezető igazgató. A csoportos létszámleépítés során elküldöttek nagyjából 17-20 ezren vannak, de még legalább ennyi azok száma, akiket a törvény szerint nem kell bejelenteni. Ezzel szemben a regisztrált munkanélküliek száma százezerrel nőtt. Itt ugyanis megjelentek azok is, akiket munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztattak, de megszűnt a munkájuk, és azok is, akik korábban nem voltak regisztrálva, köztük sok feketén foglalkoztatott.

http://allas.mfor.hu/oneletrajz.html


Az egyértelműnek látszik, hogy a válság miatt beszűkültek az álláskeresők lehetőségei: a cégek nagy része ugyanis visszafogta a kiválasztásra szánt költségeit. Kiss Judit szerint leginkább novembertől februárig lehetett ezt a tendenciát tapasztalni, márciusban ez a jelek szerint megállt, de legalábbis mérséklődött. Úgy véli: kiegyensúlyozottabbá vált a helyzet, ugyanakkor a cégek nagy része még mindig bizonytalan: a döntéshozatal – vagyis maga a kiválasztás – ideje ugyanis kihúzódott. Az is látható, hogy mivel több szakember található most a piacon, ezért a vállatok is nagyobb igényekkel jelentkeznek.

Papp Julianna, a P&Bert operatív igazgatója is hasonló tapasztalatokról számolt be: náluk és konkurenciáiknál nagyjából negyven százalékkal estek vissza a szakemberek keresésére vonatkozó céges megrendelések. Ezek azonban eddig elsősorban a fizikai állományt érintették, közülük is leginkább a kölcsönzött és a határozott idejű munkával foglalkoztatottakat, illetve azokat, akik nyugdíj mellett dolgoztak – vagyis tapasztalható, hogy a cégek igyekeznek megtartani a munkatársaikat. A szellemi munkaerő közül pedig elsősorban az adminisztratív állásokat végzők között voltak kisebb-nagyobb arányú leépítések.

Nem csipkedik magukat az álláskeresők

Érdekes módon bár már tavaly év vége óta hallani nagyobb arányú leépítésekről, az állásokra jelentkezők száma szinte meg sem mozdult január végéig – mutatott rá Kiss Judit. Bár a munkaügyi központokba bejelentkeztek, konkrét állásokra kevesen jelentkeztek. Ez február közepétől változott, és egyre többen küldik be az önéletrajzukat, illetve küldik be jelentkezésüket adott pozícióra, vagy regisztrálnak az adatbázisba.

Vezetői szinten viszont az tapasztalható, hogy a mostani időszakban nehezebb jelölteket találni – számol be Papp Julianna -, hiszen a menedzserek is bizonytalanabbak, nem szívesen adják fel a biztos állásukat egy új munkakörért, ahol esetleg professzionális tudást várnak el tőlük.

Az álláshirdetések elsősorban az autó- és elektronikai iparban estek vissza, bár az utóbbi időben ár egy kis pozitívabb mozgás tapasztalható – számolt be Kiss Judit. Papp Julianna ugyanakkor kiemelte: azok a cégek, amelyek az autóipari autóipari tevékenység mellett valamilyen kiegészítő szolgáltatást is végeztek, kevésbé voltak veszélyeztetettek. Emellett jelentősen kevesebb embert kerestek a pénzügyi és a banki szférában is, illetve az építőiparban.

Nem nőtt az atipikus foglalkoztatás

hirdetés
Bár sok szakértő jósolta, hogy a válság miatt jelentősen megnőhet az atipikus foglalkoztatás jelentősége, eddig ezt kevésbé érzékelik az állásközvetítő cégek. Az utóbbi időben újra elkezdték igénybe venni a munkaerő-kölcsönzést, közülük viszont sokan már korábban is így foglalkoztatták az alkalmazottak egy részét, csak épp a válság miatt csökkentették számukat.


A részmunka a jelek szerint kevésbé nőtt, ezt inkább csak jellemzően a munkatársak megtartására használják a vállalkozások. Mint ahogy feltehetőleg a távmunkát is, bár néhány iparágban, mint például az informatikában már tapasztalható elmozdulás – hangsúlyozza Papp Julianna, hozzátéve: néhányan már rájöttek, hogy ezzel rengeteg pénzt takaríthatnak meg, márpedig a mostani helyzetben rendkívül költségérzékenyek a cégek.

Kovács Zita


hozzászólások
berkalkulator az mforon
Olvasói sarok
[ 2009-03-30 ] Van értelme a szombati munkanapnak? - arató márk
"Kedves Irén! Teljesen egyetértek az írásával. Emell..."
[ 2009-02-11 ] Illemkódex konferenciákra - supahstar*
"Konferencián az otthagyott somlói galuskás tálak ellop..."
[ 2009-02-11 ] Mik a jó értekezlet titkai? - supahstar*
"Az enyém 3 órára is, bár az első 10 után már csukva va..."
További témák »
.