Hamutartó mellett épül a karrier?

írta: Tóth Irén dátum: 2009. március 17. 05:29:59
Címkék: állás, karrier

Bár egyre szigorodnak a munkahelyi dohányzással kapcsolatos szabályozások, sokszor még mindig a konyha, illetve dohányzóhelyiség a vállalati élet központja. Lehet-e karriert építeni a hamutartó mellett, vagy inkább a teljesítmény számít?

Sokszor a vállalati belső élet íratlan része a konyhában, büfében, dohányzóhelyiségben való alkalomszerű összegyűlés, ahol az információk gyorsan és hatékonyan tudnak gazdát cserélni, sőt, akár be is lehet vágódni megfelelő fellépéssel. Még akkor is érdemes lehet néha lelátogatni „levegőzni”, ha magunk nem dohányzunk, bár nem feltétlenül egészséges.

http://allas.mfor.hu/oneletrajz.html


Púder helyett, első kézből

Az ilyen alkalmi gyűlések egyik legvonzóbb ereje, hogy sokszor a vezető(k) is jelen vannak, így a szolgálati út betartása nélkül lehet velük beszélni, megfelelő fellépés és kommunikációs képességek esetén pedig közelükbe kerülni, aminek később a napi munkában számtalan előnye lehet. „Nálunk mindig is központi hely volt a füstölőszoba, kiváló informális beszélgetések alakultak ki, mivel a vezetők is oda jártak. Ennek két nagy előnye volt – a formális események előtt be lehetett például adagolni, miért nem halad egy projekt, esetleg ki hátráltatja, a vezérek pedig a púderezett jelentések helyett első kézből szerezhettek információkat arról, mi zajlik a cégen belül – sokszor elég volt az is, ha csak figyelmesen hallgattak” – meséli az Állásmustrának tapasztalatait egy neves banknál dolgozó befektetési manager.

Sokkal jobb, mint a hírlevél

Az ilyen helyszínek nagy előnye az is, hogy az ott elhangzottak alapesetben nemigen követhetőek, így a hivatalos bejelentéseknél sokkalta előbb lehet értesülni az új kinevezésekről, az esetleges kirúgásokról, egy-egy terület vagy vezető nagyobb felsüléséről, vagy akár a vállalaton belüli erőviszonyokról. Ugyan nem minden esetben jellemző, de az itt kialakított „szünetkapcsolatok” később súlyos milliókat is érhetnek. „Egyik kolléganő lent cigarettázva tudta meg egy másik beszélgetésből teljesen véletlenül, hogy enyhén szólva is veszélyben forog az állása – mivel jókor volt jó helyen, időben sikerült ellenlépéseket tennie” – jelzi a dolog pénzben mérhető hatékonyságát forrásunk.

Van akinek karriert ér

hirdetés
Kellő időben és helyen előadott ötletekkel, valamint a fontosság látszatának folyamatos keltésével egyesek még karriert is csinálhatnak a dohányzóban eltöltött percekből, különösen akkor, ha a vezető is rendszeresen látogatja a szobát. Egy-egy jó időben előadott ötlet felkeltheti a vezető figyelmét, ami nem egy esetben csodákat is tehet a belső karrierlétrán való feljutásban. Ugyanakkor fontos azt is szem előtt tartani, hogy nem mindig és minden esetben érdemes előhozakodni az ötletekkel, és azok közül is csak az igazán jókat érdemes prezentálni.


Gond is lehet belőle

Óvatosan kell azonban felhasználni a dohányzóhely adta lehetőségeket, nehogy ránk süssék, hogy a munkaidő helyett inkább szívesebben tartózkodunk a füstölőben. Alapszabály,hogy nem szabad,hogy a vezető minden egyes alkalommal ott lásson bennünket – kivéve kötetlen jellegű munkák esetén – ezért érdemes taktikusan időzíteni, mivel ha ránk mondják, hogy „na, ő sem dolgozik, csak egész nap hamuzik”, nemhogy építeni, hanem inkább rombolni fogjuk majd karrierünket.

Ön tudja, miről beszélgetne a saját főnökével?

hozzászólások
berkalkulator az mforon
Olvasói sarok
[ 2009-03-30 ] Van értelme a szombati munkanapnak? - arató márk
"Kedves Irén! Teljesen egyetértek az írásával. Emell..."
[ 2009-02-11 ] Illemkódex konferenciákra - supahstar*
"Konferencián az otthagyott somlói galuskás tálak ellop..."
[ 2009-02-11 ] Mik a jó értekezlet titkai? - supahstar*
"Az enyém 3 órára is, bár az első 10 után már csukva va..."
További témák »
.